Érzékenyítések, képzések

Abaligeti érzékenyítés kép
Alapítvány munkatársai a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezésébenérzékenyítő tréninget tartottak 2018. május 22-én az abaligeti Szent Mária Magdolna Általános Iskola 1-2. és 5-6. osztályos tanulói részére. A tanulók csoportbontásban dolgoztak, saját élményként szereztek tapasztalatot a látássérült személyek hétköznapi nehézségeiről, illetve a problémákkal párhuzamosan a megoldások, praktikák megismerése is nagy hangsúlyt kapott. Lehetőségük nyílt kipróbálni a tájékozódást és közlekedést lefedett szemmel, megismerkedtek a Braille írással és olvasással, kipróbálhattak különböző speciális beszélő segédeszközöket. A pedagógusok nyitottak és együttműködőek voltak. A gyerekek élvezték a játékos feladatokat, a képernyőolvasó szoftver különösen megragadta a figyelmüket.
Alapítványunk a kezdetektől intenzív kapcsolatot ápol a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületével. Számtalan program létrejöttében segítjük egymás munkáját tanácsadással, közös megvalósítással. Az egyesület dolgozói számtalan felkérés nyomán végeznek érzékenyítést látássérülés témakörében. 2018. március 20-án alapítványunk szakemberei megkeresésükre az egyesület dolgozói számára érzékenyítést tartottak. Az érzékenyítés elsődleges célja az új dolgozók szemléletformálása, a számukra új terület egyéni élményeken keresztüli megtapasztalása volt. A sok éve érzékenyítést végző dolgozók számára módszertani tanácsadást nyújtottunk és egyben kölcsönösen gazdagítottuk egymást tapasztalatainkkal, ötleteinkkel. Több hasznos, adaptálható, a látássérültek hétköznapi életét segítő eszközt megismertettünk a résztvevőkkel. A közvetlen hangvételű, elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztatokat nyújtó szakmai találkozón nagyfokú nyitottságot, érdeklődést tapasztaltunk. A közös gondolkodás mindannyiunk számára hozott új ismereteket, ötleteket. A nagy körben létrejött személyes találkozó tovább mélyítette együttműködésünket, a közös munka hatékonyságába vetett hitünket. További képek a fotógalériabán
Szemészet előadás 2017
Pécsett a Szemészeti Klinika meghívására előadást tartottak Alapítványunk szakemberei a Klinikán dolgozó klinikai főorvosok, szakorvosok részére. Az előadás során az alaptevékenységek, a célcsoport bemutatása mellett sorkerült a jelentkező kliensekkel végzett munka részletesebb ismertetésére, az ellátásuk érdekében történő együttműködés részleteinek kidolgozására. Az Alapítvány és a Klinika közötti, az elmúlt közel nyolc évre visszatekintő folyamatos, hatékony, és kölcsönös együttműködés tovább erősödött a látássérült személyek közös ellátása érdekében.