Pszichológiai előadás három helyszínen 2019. május

Alapítványunk két pszichológusa, Varga Andrea és Simon Emese 2019. május 24-én, 25-én és 31-én háromórás, minden érdeklődő számára nyitott, interaktív előadást tartottak Pécsen, Kaposváron és Szekszárdon, melynek egyik célja az Alapítvány elemi rehabilitációs munkájának bemutatása volt – különös tekintettel a pszichológiai szolgáltatásra.
Az előadók figyelmet fordítottak arra, hogy eloszlassák a pszichológussal való közös munkára vonatkozó társadalmi hiedelmeket, téves információkból származó félreértéseket.
Ezt követően a párkapcsolatra vonatkozó lélektani szemlélet témakörében mélyedtek el a résztvevők, mely során olyan nehézségeket is érintettek, melyek felmerülhetnek azokban az esetekben, ahol az egyik, vagy mindkét fél látássérüléssel él együtt. Kitértek lehetséges megoldásokra, és lehetőség nyílt a hallgatóság részéről a felmerülő kérdésekről való közös gondolkodásnak is. Az előadás kellemes hangulatban telt; a kialakult bizalom teli légkör meleg, családias miliőt teremtett.